Mézeskalács

Mézeskalács

Mikor kinyitottam a szemem csak a néma sötétség vett körül. Az utolsó emlék képem otthon játszódott.Éppen a Hamletet olvastam irodalomra , mikor két fehér ruhába öltözött férfi rontott be az ajtómon. Fehér kényszer zubbonyt erőszakoltak rám és én bárhogyan küzdöttem nem tudtam ellenállni felettem elhatalmasodó erőknek.

Ezek után kép szakadás.Nem tudtam,hogy mennyi ideje vagyok ezen a helyen amelyről sejtelmem sincs,de egyben biztos voltam haza kell jutnom.Tapogatni kezdtem a mellettem lévő területet és arra következtettem, hogy egy vas ágyon vagyok amelyben elég kemény a matrac.Felálltam,de azonnal visszacsücsültem ugyanis szédülés kerített hatalmába és éles fájdalom ütött a halántékomba.

Pár perc elteltével már a földön csúszva-mászva valami használható tárgy után kutattam. Leginkább egy telefon vagy bármely más harcászati eszköz vált volna hasznomra,de helyette csak egy ökölnyi méretű kő darabot találtam , ami a falról omolhatott le valamikor. Hamarosan lépteket hallottam közeledni.Az ajtó mellé rejtőztem és vártam a megfelelő alkalmat. Ide ért. A kulcs könnyen elfordult a zárban és egy jellegzetes kattanással jelezte nekem ,hogy elígérkezett a pillanat. Meg kell tennem. A szívem a torkomban dobogott. Izzadság cseppek jelentek meg a homlokomon majd eső cseppként gördültek le arcomon. Tiszába voltam vele, hogy mit vállalok,ha elbaltázom akkor ez a valaki megöl engem én pedig még jó darabig nem tervezem elhalálozni.Belépett. Szinte megvakított a kintről beáramló fény,de még így is ki tudtam venni a férfi sziluettjét. Egy jól irányzott mozdulattal leütöttem ellenfelemet és futni kezdtem

Egy hosszú kihalt folyosón haladtam végig. Céltalanul. Mikor hátra pillantottam,arra számítván,hogy követ valaki,de bal szerencsémre pont egy szemből nem várt támadásba futottam. Egy hasonló figurába futottam mint akit leütöttem. Bár a félelem elöntötte a testemet mégis maradt annyi lélek jelenlétem , hogy felpattanjak és eliszkoljak onnan.

• Megszökött! Megszökött! – ordította és hirtelen fehér ruhás alakok vettek körül.

Az út Y irányban ágazott el és én valamiért jobbra mentem ,de ez hiba volt ugyanis ez zsákutca volt. Síró görcsöt kaptam,egész testemben remegtem és ők egyre csak közeledtek. Bántani akartak engem. Meg akartak semmisíteni. Úgy éreztem inkább lennék öngyilkos mintsem önként átadjam nekik az életem. De erre nem volt lehetőség. Már nem tudtam küzdeni.

Leguggoltam a fal mellé és a nővéremre Annára gondoltam. Elmémben Bye Alex Fekete című száma csendült fel. Anna minden áldott reggel erre a számra ébredt és miután többször is a Szundi gombra nyomott ezért újra és újra részesültem ebben az élvezetben.Tiszta szívemből gyűlöltem ezt a számot,de most újra hallani akartam,miközben felkelünk vagy éppen a tükör előtt tollászkodunk,mert persze akkor sem szabadulhattam tőle. Halkan dúdolgatni kezdtem,de ekkor valaki a számra tapasztotta a kezét és egy sötét szobába húzott.  Na ez remek. Sötétből sötétbe elmélkedtem magamban,de a lágy hangú lány azonnal fényt hozott gondolataimba.

-     Kifogunk innen jutni.Csak azt kell csinálnod amit mondok. – mondta ellent mondást nem tűrően. Ez az ellent mondást nem tűnő hangnem csak egyetlen személyre jellemző és az  Liza a csapattársam. -     Hogy kerültél ide és mi ez az egész? – érdeklődtem.

-     Semmit sem tudok Luca,de ezek az emberek veszélyesek,valószínűleg eladnak minket bárokba,de én ezt nem akarom megvárni. –jelentette ki és nem is vitatkoztam tovább vele.

Reménnyel teli szívvel indultunk el rejtekhelyünkről. Követtem őt a kacskaringós folyosókon  a sötétben és bármely más akadályon keresztül mint régen. Ahol volt világítás ott egyhangú fakósárga falakat láttam,melyet némely helyen ósdi képek díszíttek. A berendezéseken látszódott, hogy megviselte őket az idő múlása. A folyosón csak egyetlen ajtó volt.Liza azt mondta, ha ezen az ajtón átlépünk a szabadságunkba lépünk. Tévedett. A nyomorúságunkba léptünk.  Több orvosnak öltözött ember volt a szobában akik természetesen azonnal észre is vettek minket. Üldözőbe vettek minket.

Már nagyon közel voltak mikor Liza kigáncsolt és én meglepődve érkeztem a fenekemre.Azonnal felpattantam és most éreztem először igazán hasznát a 8 év atlétikának. Hamar beértem rosszakarómat és már a puszta látvány dühöt váltott ki belőlem. A földre taszítottam, ahogyan ő tette velem nem csak most hanem mindig is.  A legnagyobb problémám azonban az volt, hogy nem ismertem annyira  a helyet mint ő ezért úgy döntöttem, hogy visszamegyek érte,de mire megtaláltam már vértócsában úszott.Sajnáltam.

Csak az adrenalin mozgatta a lábaimat. Teljesen kimerültem.Nem bírtam tovább tartani magam,de úgy döntöttem nem adom meg nekik a gyilkosság örömét. Velem szemben egy hatalmas üvegtábla volt. Az ablakon át fényeket láttam amik a karácsonyfa égőkre emlékeztettek. Szerettem a karácsonyt. Egy pillanatig mintha éreztem volna a mézeskalács ízét a számban , de ez pusztán csak illúzió volt. Az üveg súlyom hatására darabokra hullott akárcsak az álmaim,a boldogságról a szeretetről. Bár az üvegszilánkok apró darabokra szabdalták a bőröm én mégsem éreztem semmit csupán a mézeskalács illatát a frissítő májusi esővel keveredve. Földet érésem után esőcseppek sokasága mosták le a fájdalmat vérző összetört testemről.

Fölriadtam.Negyed kettő volt. Kint sötét volt csak az utca lámpái adtak egy is fényt. Mivel megkordult a gyomrom úgy döntöttem falatozom valamit. Így is tettem. Elővettem a húgom 3 hónapos halotti torjának maradékait. A szinte beton kemény süteményeket behelyeztem a mikróba, hogy megpuhuljon kicsit.Hosszasan néztem a tányérom míg végül egy csillag alakú mézeskalácsot vettem el. Tettem rá egy kis mogyorókrémet ezt Lucától vettem át , aki a legbizarabb összeállításokban is fogyasztotta. A legriasztóbb talán a nutellás kenyér és savanyú uborka kombó volt,de emellett kifejezetten finom dolgokat kotyvasztott a krémből.

Októberi edzőtábor után megtudta,hogy benne lehet a júniusban rendezett Európa Bajnokságra készülő 4x400m váltócsapatban. Az edzője egy speciális diétát írt elő neki amit teljesített is.Egyre kevesebbet evett még végül csak annyit ami feltétlenül nélkülözhetetlen volt számára ez általában egy banánt jelentett. Túl hamar merült el az anorexia bugyraiba és mi túl későn vettük észre.Márciusban a kóros fogyás miatt teljesen kimerült, teljesítménye leromlott és kikerült a bajnoki keretből s ettől mély depresszióba süllyedt.  Bár rendszeresen járt pszichológushoz hiábavaló volt. Az egyik alkalommal rátámadt a doktornőre aki azonnal egy elmegyógyintézetbe utalta azzal az indokkal ,hogy ön és közveszélyes.  A barátnője is hasonló sorsra jutott azonban őt már korábban beutalták, az öngyilkossági kísérlete miatt.

Két hónap elteltével javulni kezdett az állapota. Látogatásunk alkalmával sokat mosolygott és úgy tűnt mintha hízott is volna egy kicsit éppen ezért lepett meg minket a másnap este kapott telefonhívás. Aznap éjszaka hatalmas vihar volt még az áram is elment. Testvérem és barátnője úgy gondolták kihasználják az alkalmat a szökésre.Leütött egy ápolót,aki a vacsorát vitte be neki. Majd később egy vita hevében lökte meg Lizát aki pont a fal sarkába verte a fejét. Azonnal meghalt.A naplójában leírta, hogy  aznap valami új gyógyszert kapott, mint később kiderül altató volt, azonban neki nem álmokat hanem hallucinációkat okozott. Úgy vélhette, hogy az ápolók ártani akarnak neki. Ezzel a téves eszmeképpel az elméjében döntött úgy , hogy meg kell menekülnie a zaklatóitól a kajától mindentől.  Kivettette magát az ablakon, 5 emeletet zuhan mielőtt meghalt. Összetörve magányosan hazugságban a hideg aszfalton az esőben és én  nem voltam ott , hogy megvédjem. Önmagától. Mindentől úgy ahogyan megígértem neki , amikor gyerekek voltunk.